Illatos önismeret
Csoportos foglalkozás
A lélek nyelve az érzés, amelyet felszínre hozunk és feloldunk, illattal, hanggal, mozdulattal és finom érintéssel.
Tenyerén hordoz a világ,
Karnyújtásnyira minden.
Araszolok figyelmesen
S ölbe veszem sok-sok kincsem.
a lélek nyelve az érzés…
mintha egy lakattal lezárt szelencét nyitnának ki a megfelelően kiválasztott illóolajok…
A lélek nyelve az érzés. Az érzéseket pedig mi más tudná szelídebben felszínre hozni és feloldani, mint az illat, a hang, a mozdulat és a finom érintés. A szubtilis aromaterápia az illóolajokat oly módon alkalmazza, hogy az elraktározott, érzelemmel telített életeseményeket, emlékképeket vagy addig elfojtott érzéseket felszínre hozza és tudatossá teszi. Előkerülhet a nagyi konyhájának gondoskodón körbeölelő süteményillata a gyerekkorból vagy egy fájdalmasan torokszorító történet lenyomatai.
Mintha egy lakattal lezárt szelencét nyitnának ki a megfelelően kiválasztott illóolajok, óvatosan fordítva el a zárban a kulcsot és lassan, egyenként engedve ki a rég elfeledett emlékeket. Az örömöt, a bánatot, a békét, a hiányt, a szigort, az elutasítást, elhagyatottságot vagy akár az igazságtalanságot.
hogyan hat …
Aztán ha már kieresztette őket, szépen, szelíden a hozzá társított páros gyakorlatban a pár vagy az aromaterapeuta finom érintése és a megfelelő mozdulat segítségével ez az emlékkép, érzés az illatokkal együtt tovaszáll, miután időzött egy kicsit a tudatban, hogy megértést kaphassunk arról, miért maradt ilyen sokáig velünk, mire tanított, mitől óvott meg, hogyan szolgált bennünket. A szelence kiürül és megkönnyebbül a lélek, könnyeket sír a szem vagy mosolyra húzódik a száj, ölel a kar.
Utána jöhet a „betöltés”: A bőség, a hit, a bizalom, a nyugalom, a minden rendben van érzése, a szeretve vagyok biztos tudása, amit megad a mélyre belélegzett illat és a csoport megtartó ereje.
„Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot.”
(Albert Schweitzer)